Székely szarta a magyart – tartja a szólás, érthető módon sehol máshol, hanem éppen Székelyföldön. A szólás eredete nem ismert, nem is lehet – azonban az 1990-et követő periódusnak a hangulatát jelzi.
A magyar-magyar acsarkodásnak sok színe van: a csíkiak nagyjából minden egyéb székelyföldi zónával, az alszeg a felszeggel, stb. Ezek leginkább verbális csörték, nincs igazi utálat székely és székely közt.
Székelyföldön sok házon lobog a székely zászló, kevesebben a magyar is. A dolog nem feltétlenül a regionális identitáson múlik: volt időszak, amikor egyszerűen nem volt tanácsos más ország zászlaját (de leginkább Magyarországét) kitűzni a házra. Képzeljük csak el ezt a helyzetet Kolozsváron, Marosvásárhelyen és miért ne, Bukarestben. Nem vallja be szívesen senki, de a székely zászlós házak a nemzeti hovatartozás felvállalásának a rizikómentesebb változata volt és az ma is – ha ez a kijelentés teljességében nem is igaz, de az eseteknek egy nem elhanyagolható számában mindenképp megállja a helyét. Túlzás lenne ezt gyávaságnak hívni és nem is szabad: de sokak számára ez az óvatossági forma, hiszen az erdélyi magyarok jó részének volt már olyan tapasztalata, hogy magyarságának felvállalásáért hátrányos megkülönböztetés érte, akár a tulajdon lakhelyén is. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az állítás nem igaz mindenkire.
A székelyföli identitásnak sok rétege van: valóban létezik székelyes nyelvjárás, egy földrajzilag jól körülhatárolható terület, illetve a rajta élő tömbmagyarság, amely történelmileg is differenciálható nem a magyarságtól, csupán annak alegységére. A székelyek eredete jobbára tisztázatlan, bár több elképzelés is létezik, a török törzstől a teljesen különálló népcsoportig, lényegében egyik sem bizonyítható 100%-osan. A székelyek eredetére vonatkozó elméletek innen kezdve érzelmi töltetűvé válnak, inkább regénybe illők, mintsem tényekre alapozhatók – nyilván minden elmélet hívőinek vannak érvei, részleges bizonyítékai, de jelen pillanatban a magyar történészek közt inkább a kérdőjelek sokasága a közös nézet.
A nemzeti identitás, különösen ennek a regionális identitásai egyértelműen szenvedtek a szocialista államberendezkedés alatt, úgy Magyarországon, mint Romániában. Ezzel az erdélyi kisebbség 1990 után szembesült, hiszen a magyarországi tanrendszer nem részletezte a határon túli magyarok helyzetét, létét. Az értelmiség nyilván mindkét oldalon tisztában volt a helyzettel, a Magyarországra nagy számban érkező erdélyi magyar munkavállalókat azonban sokként érte, hogy a lehetséges munkáltatóik nem tudtak, vagy kevesebbet tudtak az erdélyi magyarokról. A dolog egyszerű: a romániai magyarok számára egyfajta paradicsomi száműzetés volt az otthoni valóság, Magyarország pedig pont az ígéret földje, ahol egyrészt jobb gazdaság, másrészt végre a nem tiltott magyarság várta őket. Ehhez képest sokan szembesültek azzal, hogy egyszerűen románként hivatkoztak rájuk. Ha erre rátesszük azt is, hogy Magyarországon gyakran a külföldi munkavállalók iránti ellenszenvet is kimutatták irántuk, akkor érthető, hogy sokan rossz szájízzel tértek haza. Ez a két gyökeresen eltérő magyarságtudat törvényszerűen szakadást is eredményezett a székelység magyarságtudatában, innen eredeztethető a „Székely szarta a magyart” viszonyulás.
A magyar-székely konfliktusra – bár ez a jelenség lényegében többnyire füst és nem láng – a modernkori Magyarország belpolitikája öntött olajat, leginkább a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazással. Ami elképzelhetetlen lett volna a rendszerváltáskor, az puszta számításból lett belpolitikai csata áldozata. A nemzeti oldal, amelyet a Fidesz képviselt, a Nagy-Magyarország paradigmára építve kampányolt, a baloldal, leginkább az MSZP pedig az idegengyűlöletre és az erősen létező, Kádár korszaki megközelítésű magyarságtudatra épített – ez utóbbiban erősen nemzetállami megközelítésű volt a kérdés, magyarán, aki nem magyarországi állampolgárságú, az nem magyar.
Ez volt a második, és sokkal jelentősebb törés a székelyföldi tömbmagyarok szemében: a magyarországi népszavazásban ugyanis nem azt látták, hogy mindkét oldalt egyaránt terheli a felelősség azért, mert politikai kérdéssé degradálták a nemzet kérdését, hanem úgy értelmezték, hogy Magyarország lakói, egy homogén masszaként, nem kívánnak közösséget vállalni a határon túli magyarokkal.
Igaz az is, hogy mindezek közben a helyi identitás Székelyföldön, a magyarságot parlamentben is képviselő RMDSZ de az MPP, később az EMNP politikai kommunikációjában hangsúlyt kapott. A székelykedés könnyedén nettósítható voksokra, a Hargita és Kovászna megyei politikusok pedig 2008-tól előszeretettel éltek is ezzel a retorikával. Az elmúlt kb. 15 év alatt további tartalmat is kapott a székely nemzettudat, amelyhez termékek, szolgáltatások, sportcsapatok is kerültek. Nem üres zacskó a székelység, de egyértelműen a régió politikusainak kezében jól forgó eszköz a szavazók motiválására.
2022-ben a népszámlálás kérdése a fentiekben említett okok miatt az RMDSZ olyan pofont kapott, amire nem számítottak. Teljesen racionális, hogy a- székelyföldi magyarokat is magyarnak vegyék számba. Fontos, mert ezen múlik a magyarságnak kialkudható, illetve a számaránya szerint alanyi jogon járó támogatás. Racionális azért is, mert a székelység is, akár a kalotaszegi, akár a csángó, akár a partiumi identitás egy régió jól meghatározható al-identitása. Kivételesen a retorzió teljes hiánya mellett vállalható a magyar identitás azonban ez elsősorban a Facebookon eredményezett kommentháborút. Az RMDSZ-t papírforma szerint támogató, azonban mégis ellenzéki magyar politikusok lovagolták meg a problémát, mégpedig úgy, hogy a szövetséget zsákutcába terelték, nem volt hát más hátra, Kelemen Hunor elnök is kellett visszakozzon, elővegye a személyes retorikájából amúgy hiányzó székely kártyát. Az RMDSZ tehát a nemzeti alegységekért lobbizik – hogy sikerrel vagy sem, az nemsokára kiderül.
Magyar-e a székely? Természetesen igen, hisz mindig is az volt. Ebben minden érdembeli történelemtudós egyetért. Eljutottunk azonban abba az állapotba, hogy ebből a kérdésből teljesen értelmetlen politikai meccs lett – az RMDSZ és leginkább az MPP és az EMNP sikeresen bokszolja egymást egy olyan meccsen, amelynek a végeredményében nem oszt és nem is szoroz az eredmény. Itt a reális gond a népesség csökkenése, magyarok és székelyek számának zsugorodása – milyen kár, hogy pont a lényegről nem beszél senki, hisz a kisebbség megmaradásához elengedhetetlen lenne az adatok javítása.
Nagy Kálmán
