Kérem az olvasót, hogy amennyiben Orbán Viktort tartja Magyarország számára az egyetlen elfogadható miniszterelnöknek, egy kicsit tegye félre a meggyőződését. Magyarország miniszterelnöke mindig az a személy, akit az ország választói, illetve az a részük, aki hajlandó elmenni voksolni, megválaszt.
Van egy érdekes beszélgetés a Transindex szerkesztője, Kulcsár Árpád és Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnökjelölt közt: (https://itthon.transindex.ro/?cikk=29237).
A beszélgetés két fontos kérdést jár körbe: egy ellenzéki győzelem esetében mi történik a határon túliak támogatásával, illetve milyen legyen a határon túliak jogi státusa a folytatásban.
A határon túli magyarsághoz jelen pillanatban két típusú viszonyulás van: Gyurcsány Ferenc, illetve Dobrev Klára által fémjelzett Demokratikus Koalíció, akik módosítanák az alkotmányba foglalt szavazati jogot, illetve az Orbán Viktor és a Fidesz által képviselt, aktív szavazási részvételt ösztönző irány. Nem merem kijelenteni, hogy egyik vagy másik álláspont helyesebb, hiszen itt egy doktrínai kérdés van: létezhet-e két típusú jogkörrel járó állampolgárság vagy sem. Mindkettőre van példa és innentől a válasz inkább ízlés kérdése: azt is el kell mondani, hogy Magyarország, illetve a magyarság kultúrnemzeti koncepciója, azaz, hogy magyar az, aki a magyar kultúrában szocializálódott, inkább a választójoggal együttjáró állampolgárságot tenné indokolttá.
Ez a kultúrnemzetiség doktrínai szinten jól hangzik, azonban gyakorlatban csak a Fidesz tett lépéseket annak érdekében, hogy a magyar kultúrát vagy méginkább: magyarságot anyagilag is támogassa. Vitatható, hogy mennyire volt ebben önös érdek, hiszen számítanak a határon túliak szavazatára, de érdek ide vagy oda, nyújtottak jelentős segítséget, tényleg nagy számú oktatási intézményt, stadiont és sok egyebet építettek Erdélyben (is). Ilyenre eddig nem volt precedens, vélhetően a választások után sem hagynák abba, amennyiben kormányon maradnak. Az ellenzék esetében ugyanezeket a csapokat eléggé gyengén csepegtették, így a határon túliak jogosan aggódhatnak.
A Fidesz után, a Kulcsár interjúban elsőként Márki-Zay mondja ki, hogy komoly támogatást kell juttatni a magyar embereknek – még akkor is, ha a Fidesz fétiseként ismert stadionépítéseket leállítaná. (Hogy az erdélyi magyarság identitásmegőrzésében lehet-e szerepe a futballnak, arról születhetne egy tanulmány, minden esetre, ha őszinték vagyunk, nem anyaországi, állami támogatáson kellene működjenek a fociklubok.) Egyetemek, vállalkozásfejlesztések, netalán egyházi támogatások viszont részesülhetnek ilyen támogatásokban – ez nyilván indokolt.
A beszélgetésnek van egy másik, igencsak fontos eleme is: állandó képviseletet biztosítani a határon túli magyaroknak. Itt azért látszik, hogy tulajdonképp jobboldali gondolkodású politikusról van szó, nyilván a szó doktrínai értelmében. A baloldal legnagyobb gondja az volt, hogy nem tudott viszonyulni a nemzetiségi kérdéshez. Sokan a nyugati trendekhez igazodva mindent negatívnak ítélnek meg, ami nemzeti, ez azonban a magyarság esetében azért nem helytálló, mert azok a folyamatok, amelyek pl. Németország esetében nemkívánatossá tették a nemzetiségi kérdést részint nem történtek meg, részint pedig késtek, késnek. (Igaz ez több Kelet-európai országra: gondoljunk pl. a BLM mozgalomra, amihez egyszerűen nincs az érintett kisebbség jelen ezekben az országokban.) Ebben a kontextusban a nemzet szó más értelmezést kap: ha kultúrnemzetről beszélünk, akkor a szimbolikus képviselet indokolttá válik.
(Hogy gyakorlatban, hogyan festene a magyarországi parlamenti képviseletért zajló előválasztás határon túl, az már kicsit sci-fi irodalomba illő, de ez másodlagos kérdés: ha igazi, nemzeti vonalban gondolkodunk, akkor ez a lépés fontos.) Márki-Zay-nak van még egy fontos megállapítása, ami pozitívan tud az erdélyi emberek fülében csengeni: szakít azzal a jelenlegi, magyarországi ellenzéki magyarázattal, hogy a Fidesz a határon túliak segítségének köszönhetően nyert választást. Itt csatolnék vissza ahhoz, amit az írás elején leszögeztem: Magyarországnak olyan miniszterelnöke, kormánya van, amelyet megválasztanak a magyarországiak. Ezt nem tudja lényegében a határon túli magyarság befolyásolni – bár éppen a 2022-es választáson látok esélyt arra, hogy a határon túliak tudjanak a mérleg nyelve lenni. Minden esetre a magyarországi politikust nem zavarja ez az esély, elég határozottan áll ki a teljes jogkör megőrzés mellett.
Jó kérdés, hogy mi vár akkor a Fidesznek egyértelműen behódolt RMDSZ-re, ha az ellenzék győz. Politikai bravúr lesz helyezkedni, bár illemből a Fidesz mellett kellene kiállniuk: kérdés, hogy ezek mellett mit tudnak majd elérni, egyáltalán mire lesz igényük. Az erdélyi magyarságnak lényegében a Fidesz a kedvezőbb szervezet, a túlnyomó többség szimpátiáját bírják is. A kívánatos azonban mégis az lenne, ha az erdélyi magyarság saját, független támogatásrendszert tudna építeni, lehetőleg politikafüggetlen forrásokból. Erre viszont nincs akarat, sőt megkockáztatom, ereje sem.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a magyarországi beruházások mértéke, mikéntje mindenképp átalakulna egy Márki-Zay győzelemmel, az irányt azonban még nem lehet sejteni. Látatlanban a támogatások mértékének a csökkenésére, illetve egy RMDSZ dorgálásra számítanék, hiszen a Kolozsvári vezérkar egyértelműen a Fidesznek szurkol. Egy ellenzéki győzelem ezt a viszonyrendszert tudná átrendezni: lehet nem is lenne baj.
Nagy Kálmán