A helyhatósági választások után Soós Zoltán marosvásárhelyi, immár polgármester sikerét sokan ünnepelték: maga Soós az etnikai szavazás végéről, Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnök pedig Marosvásárhely visszahódításáról beszélt. Mindkét állítás nem állhatja meg a helyét egymás mellett.
Az RMDSZ, illetve a hozzá közeli polgármesterek listája egészen parádés: Soós Zoltán mellett Kereskényi Gábor maradt Szatmárnémeti polgármestere, Márk Endre pedig a 25% magyarságarányú Szászrégen polgármestere lett.
Vegyük a további helyszíneket is: Sepsiszentgyörgyön és Kovászna megyében az USR-plus magyar és román jelölteket egyaránt felsoroltató listája nem érte el sem a megyei, sem a helyi tanácsi mandátumhoz szükséges küszöböt, a helyzet pedig Hargita megyében, illetve Csíkszeredában sem volt különb. (Mondjuk a párt honlapja sem veszi véresen komolyra a szeredaiakat, mert a városra vonatkozó oldal éppenséggel üres: https://www.usrplus.ro/pentru_primaria_miercurea_ciuc )
A képlet ezen a ponton úgy tűnik, hogy valóban az etnikai szavazás végét jelzi: a románok etnikai szavazásának a végét. Ha országosan a magyarság megítélése változatlanul nem nevezhető kedvezőnek, azokon a helyszíneken, ahol a két etnikum közt direkt érintkezés van, a kép árnyaltabb már. Nyilván egyik nációban sincs meg a könnyed átszavazási hajlam, legalább is a konzervatív, illetve szélsőséges szavazók esetében – megkockáztatnánk, hogy kell még egy kis plusz faktor.
Marosvásárhely esetében Dorin Florea volt polgármester alatt már alaposan ingott a szék – nem etnikai alapon, hanem viselt dolgai miatt, hiszen túl nyilvánvalóvá vált azon kör létezése, amely a városi közpénzekhez túlzottan is közel került, ugyanakkor a városfejlesztés is akadozott. Százalékosítani nehezen lehetne, de az sem irreális, hogy a román szavazók egy része is ráunt az etnikai kártya folyamatos villogtatására. Vásárhelyen váltóhangulat volt, amit, bármennyire is könyvel el Kelemen Hunor RMDSZ sikernek, nem lehet egyöntetűen annak könyvelni, hiszen éppen ebben a városban volt a legtöbb botrány az RMDSZ körül. A szövetség elkopott arcai, Frunda György, Markó Béla, Borbély László mind köthetők Vásárhelyhez, de a helyi szervezet ennek ellenére folyamatosan alulteljesített, illetve káoszt okozott helyi szinten. Ez az idén valamelyest rendeződött, kínkeservesen bár, de a magyarság felsorakozott Soós mögött, kommunikációs szempontból okosan építették fel a kampányát és ha nem is egyenlő mértékben, de igyekeztek megszólítani a román ajkú választókat is. Soós sikeréhez az is hozzájárult, hogy román oldalról nem volt ilyen erőteljes összefogás. Tény az is, hogy sokan érezték: Marosvásárhelyről magyar és román vonalon, egymástól függetlenül történnie kellett volna dolgoknak, országos, jó kaliberű politikusoknak kellett volna kinőnie, de ez is elmaradt. A környezet kedvezőtlen volt mindennemű fejlődésnek.
Márk Endre és Kereskényi Gábor lehetnek a követendő példák: Szászrégen és Szatmárnémeti is román többségű városok. Ezeken a helyszíneken soha sem működött kizárólagosan a nemzeti kártya, azzal ugyanis maximum a magyarokat lehetett megszólítani. Itt a profizmus volt a döntő érv. Kereskényi újrázott, Márk pedig korábban alpolgármester volt: mindketten kaptak román szavazatokat is, hiszen matematikailag másképp aligha jött volna ki többségi szavazat.
Amikor Kelemen Hunor magyar győzelemről beszél, a kijelentés nem állja meg a helyét, hiszen a szavazók nem egy román-magyar meccs eredményéről döntöttek. A magyar győzelem az, hogy sikerült lokálisan meggyőzni román embereket is, hogy a magyar az ő érdeküket is képviseli majd. Az eredmények, ha úgy tetszik nem csupán kommunikációs bravúrt feltételeznek. A paradigma változott: a magyar jelölt román szavazókat is meg tudott célozni.
Országos szinten ez az RMDSZ-nek egyelőre nem sikerült, bár éppen az elnökválasztási kampányban kezdett el kommunikálni a szövetség román oldalra is. Az RMDSZ-nek jól jönne parlamenti választásokon a románok szavazata is – kérdés, hogy ehhez a továbbiakban hogyan közelítenek, illetve, hogyan tudnak közelíteni.
A dolgokat indokolttá teszik a Kolozs- illetve Temes megyei eredmények, ahol a szövetség rémesen gyengén szerepelt. Nyilván nehéz egy párton belül a vezetőségnek eldönteni, hogy ki az, aki nem elég meggyőző a szavazóknak, de rendrakás szempontjából nem lenne utolsó szempont. A kommunikációt is át kell tervezni, mert ebből a román pártok is tanulhatnának: lehet elcsípni szavazatokat más etnikumoktól és az, hogy ez Székelyföldön elmaradt, javarészt a jelöltek profizmus hiányára írható, hiszen nem tudtak olyant mondani, ami elérte először a sajtó, utána pedig a választók ingerküszöbét.
Az RMDSZ-nek azt is megmutatták a helyhatósági választások, hogy ha Marosvásárhelyen egy ember mögé felsorakozott a teljes magyarság, az hatékony. Bár a helyhatósági szavazatok alig indokolják, az MPP, illetve EMNP része kell legyen a kampánynak.
Az etnikai alapú szavazást korai lenne temetni. Működik, alapköve lehet egy választási sikernek, de tömbmagyarságon kívül a románokat is meg kell célozni. Igaz lehet ez fordítva is, bár a példát, ami ezt alátámasztaná, az utolsó kampány nem hozta el. Talán csak szubjektív megállapítás, de az emberek egy része többet akar hallani, mint az etnikumok, szimbólumok meggyőződés nélküli szajkózása.
Nagy Kálmán
