Kérem nézzék el nekem, tendenciózus leszek. Orbán Viktor ellentmondásos politikus, akire gyakran ragasztják a magyar ellenzékiek, de a szomszédos országok politikusai is a szélsőséges jelzőt. Előrebocsájtom: nincs igazuk.
Az elmúlt szűk hónapban Horvátország, Szlovákia és Románia politikusai közül sokan fogalmazták meg a kritikát Orbánnal szemben. Politikusok, de nem csak: utoljára például a Románia versus Oroszország kötet szerzőjénél, Remus Ioan Ştefureacnál csapta ki a biztosítékot. A politológus szerint Orbán, a Trianoni Békeszerződés 100. évfordulóján tartott beszéde alapján, „ugyanis nem csak eurószkeptikus, hanem megvetést tanúsít az emberiség iránt”.
De vajon így van-e? Előrebocsájtom: nincs.
Kihez szól Orbán Viktor 100 évvel a trianoni döntés után Sátoraljaújhelyen, Magyarország majdnem legészakibb csücskén? Romániához? Szlovákiához? Csehországhoz? Horvátországhoz? Aligha.
Orbán Viktorról sok minden mondható el, azonban elsősorban a politikai pragmatizmus jellemzi. Nem vág bele olyan csatákba, amelyeket nem tud megnyerni, nemzetközi porondon semmiképp. Inkább spekulál, Magyarország geopolitikai helyzetét stabilizálandó üzleteket köt. Igazság szerint a környező országokra szövetségesként gondol, még akkor is, ha ez a retorikájából néha épp ellenkezőleg jön le.
A régióban lényegében egyedül Orbán gondolkozik nagyobb léptékben – Románia, Bulgária, Horvátország, de Szlovákia is túl labilis politikailag ahhoz, hogy így tudjon eljárni. Orbán ugyanis a kis és sok tekintetben hasonló országokra természetes szövetségesként tekint abban az elképzelésben, hogy nagyobb hatást tudjanak az EU fejlődésére gyakorolni. Nem utolsó szempont itt az Európai Alapok létrehozása sem, hiszen Magyarország a régióban szinte egyedülálló módon aknázta ki a fejlesztési alapokat.
Miért tűnik mégis ellenségesnek a környező országok számára Orbán retorikája? Mert magyarcentrikus, ebben a paradigmában nem egyeztethető más nemzetek irányába tanúsított toleranciával. A trianoni események mai percig fájó pontját képezik a teljes magyarság kollektív tudatának, amelyben a magyarokkal szembeni igazságtalan eljárás axióma. Orbán egyértelműen jobboldali: nemzetcentrikus, a Fidesz retorikájában minden, ami nemzeti, az jó, minden, ami nem nemzeti, az gyanús.
Ştefureac esetében alighanem a szóban forgó beszéd csak ürügy volt az Orbán Viktor kikezdésére. Ennél sokkal durvább nyilatkozatok hangozgattak már el. Ştefureacot egyértelműen az Oroszország felé nyitó Orbán irritálhatja, hiszen az ő percepciójában Románia területi integritásának a legnagyobb veszélyforrása épp Vlagyimir Putyin lehet.
Orbán oroszbarátságának a valós kiterjedéséről keveset lehet tudni, jelen pillanatig nem mutatkozott meg, hogy mit jelent ez a kapcsolat nettósítva. Elképzelhető, hogy Orbán nem tenne keresztbe egy Romániát megszálló Oroszországnak? Igen. Hogy Erdély magyar részét szívesen látná Magyarországhoz csatolva? Igen. Hogy vannak-e valóban ilyen aspirációi Orbánnak? Nincsenek. Ez a revizionista álmodozás, ami sok magyar nemzetiségű véleményformáló fejében létezik azonban érzékelhető a retorikából. Magyar szemszögből pedig indokolt a kisebbségi jogokkal történő visszaélések miatt. A huncutság azonban az, hogy ezt egy újságíró leírhatja, egy politikus azonban nem mondhatja ki hangosan. A keleti blokk országai furcsa viszonyban vannak egymással: szerelem-gyűlölet viszony ez, amit, mint minden érzelmi vihart, heves nyilatkozatok öveznek.
A trianoni beszédre visszatérve: a teljes szöveg hideget és meleget is tartalmaz Magyarország szomszédjaira, de a döntést elfogadó országokra is. Nyilván az alkalom miatt több benne a támadás, de ez az alkalom miatt kevéssé meglepő.
Igaz, valahogy sikerült kiragadni a szövegkörnyezetből azt a mondatot is, amelyben a miniszterelnök valami olyasmit mond, hogy fogjuk látni azoknak a temetését is, akik bennünket akartak eltemetni. Román szemszögből nyilván csakis úgy lehet ezt értelmezni, hogy Románia és Szlovákia vesztére gondol Orbán. A gondolatsorban azonban szerepelt Csehszlovákia, Jugoszlávia – országok, amelyek széthullottak. Nehéz lenne megítélni, hogy mire gondolt konkrétan Magyarország miniszterelnöke.
Ezek után adott a kérdés: szélsőjobbos-e Orbán Viktor? A korábban leírtak fényében is látszik: nem. Ő velejéig pragmatikus, a kevésbé hízelgő Machiavelli-i értelemben véve: könnyedén lemond a jó érzésről is egy elérendő cél érdekében. Trianon kontextusában ez a megrögzült és egészségtelenül feldolgozásra váró nemzeti gyász-frusztráció kiszolgálása volt. Tét nélküli mérkőzés volt ez és ezt úgy Orbán, mint a kritikusai is tudják.
P.S. Az egyik szerkesztőségi (román) kolléga feltett egy érdekes kérdést, miután elolvasta ezeket a sorokat. Hogyan fogja ez a típusúkommunikáció befolyásolni a Magyarország határain kívül felnövő magyar gyerekeket? Az olvasó engedelmével az ő és az önök fantáziájára bízom.
Nagy Kálmán