Sepsiszentgyörgy, illetve Székelyudvarhely polgármestereit is megbirságolta a Kovászna-, illetve Hargita megyei kormányhivatal. Az ok ezúttal is az, hogy március 15-e alkalmából nem tűzték ki, csupán a magyar nemzeti lobogót a városok központjába.
A büntetés szokásos, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt nyilatkozta a sajtónak, hogy ha ez az ára a nemzeti ünnepnek, akkor ő kifizeti minden évben. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere olcsóbban úszta meg, a székely anyavárosban csak 5000 lejbe kóstált a zászlókifüggesztés, amire a polgármester azt nyilatkozta, hogy „Hagyományőrzés terén jól állunk. Mi hagyományainkhoz híven ünnepelünk, ők hagyományaikhoz híven bírságolnak.”
Ez a mi és az ők fogalom nagyjából hűen mutatja azt, hogyan viszonyulnak egymáshoz az intézmények: a prefektusi hivatal és a polgármesteri szék közt nincs nagy szeretet egyik székelyföldi megyében sem.
Vox populi, vox dei elven működik az önkormányzat, prefektrúra, nemzeti kérdésekben mindenképpen. Olyan kártya, amit az elöljárók mindenképp ki kell játsszanak, elvégre bizonyíthatják, hogy jó magyarok, jó románok, a saját táboruk felé plusz pontokat gyűjtenek.
Nem kisebb személy, mint az aznap Moldova köztársaságban frissen non grata-nak nyilvánított George Simion sétált Sepsiszentgyörgy központjában, ahol a magyar zászlók között kifejtette, hogy elismeri a magyarok nemzeti ünnepének fontosságát, de azért azt mégsem lehet, hogy Románia szívében, román zászló nélkül legyen kitéve a magyar. Van erre törvény is, a törvényt meg … (és így ment ez vaskos perceken keresztül).
Simionnal kapcsolatban két észrevételt szúrjunk ide. 1. vélhetőleg fizikailag is fájt neki kimondani, hogy a magyarok nemzeti ünnepének fontosságát érti 2. de iure igaza van. Tényleg nem lehet közterületre kitenni idegen ország zászlóját, erre van egy törvény is. Hogy mi történne, ha valaki július 4-én csak és kizárólag az amerikai zászlóból tűzne ki 50-et Caracalon? Alighanem nem kapna a polgármester büntetést.
Székelyföldön, bármi is a törvény, nem lehet március 15-én a magyar zászlók közé románt tűzni. Nem olyanok Románia szinten az interetnikus viszonyok, de az ünnep természete sem olyan: nagyjából annyira abszurd, mint azt elvárni, hogy ugyanott december 1-én a román zászló mellé kitűzzék a magyart (az utóbbi talán még meredekebb). A nemzeti ünnep lényege ugyanis nem a társnemzet ünnepe.
Székelyföldön ma a helyes ünneplési mód egymás ünnepeinek a tiszteletben tartása – annak megértése, hogy mindez csak az egyik nemzet tagjainak szívügye, az irántuk táplált tisztelet jegyében pedig nem kell borzolni a kedélyeket.
Valami hasonlót fogalmazott meg Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat korábbi elnöke. A Kovászna megyei román sajtó rá is harapott a korábbi elnök Facebook bejegyzésére, aki azt is kifejtette, hogy nem tartja helyénvalónak a helyi RMDSZ vezetők azon reakcióját sem, hogy gyűjtést indítanak, hogy 1 lejesekkel fizessék ki a kiszabott büntetést. Proteszt akció ez az RMDSZ részéről, de nem mentes a populizmustól. Grüman ezt a „most jól megmutatjuk a románoknak” mentalitást kifogásolja. Eddig rendben van a dolog, egye fene, tényleg nem szépek a hasonlóan populista megnyilvánulások. A korábbi alelnök szájából mindez azonban hamisnak tűnik: elsősorban, mert a tavaly még más retorikát használt. Mi történt 2021-ig? Feltételezések szerint megyei, belső politikai csatát vesztett Grüman, aki kiesett a párt kegyeiből, ezért a kérdéses Facebook bejegyzés nem a román-magyar viszony javítását, hanem egy személyes vendetta részét képezi.
A magyar nemzeti ünnep kapcsán felhozott zászlótörvényről nagyon nehéz elhinni, hogy azt nem a magyarok ellen hozta meg a parlament. Régi törvényről van szó, de nehéz elképzelni 2021-ben is, hogy az éppen aktuális, RMDSZ-t is tartalmazó koalíció zárójelbe tenne egy ilyen törvényt. A nacionalista fennhangok nem idegenek a PNL liberálisaitól sem – talán a Mentsétek Meg Romániát (USR) részéről nem hangzott még emlékezetes nackózás el. Mindez csak azért fontos, amit ezen a felületen többször is leírtunk: nemzeti kérdésekben a többség tehet tényleges lépéseket, hisz jelen esetben a románság számbéli fölénye megkérdőjelezhetetlen. Ha a többség lépne, akkor a kisebbség sem tehetne mást, mint a Gálfi megfogalmazásában ők és mi fogalmát lecserélje. Ameddig ez nem történik meg marad az ő és mi állapot, amelyben román és magyarok egymást sértegetik nemzeti ünnepekkor és azon kívül. A Contact – Kontakt pedig részünkről éppen azt akarja bizonyítani, hogy tudunk egymás mellett élni, egymás véleményét, érzékenységeit tiszteletben tartva, akkor is, ha nem értjük, vagy nem értünk vele egyet. Mivel ezt a szerkesztőségben meg tudtuk oldani úgy gondoljuk, hogy nem lehetetlen annak falain kívül sem: egyelőre azonban sem a magyar, sem a román félben nincs meg az akarat rá. Bízunk benne, hogy az idő teltével ez változik: a nemzetiségi sárdobálás mindkét felet lealacsonyítja.
Nagy Kálmán