Az Orbán-kormány úgy döntött, hogy Magyarországon keresztül nem szállíthat senki sem fegyvert Ukrajnának, az ország légterét sem lehet erre használni. A magyar kormány az EU-ban ugyan megszavazta, hogy az Unió szállíthasson fegyvereket az ukrán hadseregnek, de ebben még passzívan sem kíván részt venni Magyarország.
2019-ben a kormány sokkal rugalmasabb volt, amikor orosz fegyvereket reptettek át a légtere felett. Igaz, azok a fegyverek nem háborús zónába, hanem Szerbiába mentek, ahol egy katonai bázis épült éppen Nis közelében, orosz részvétellel. Akkoriban a magyar kormány nem akadályozta meg, hogy az orosz fegyvereket Magyarország légterén keresztül reptessék. Az akkori helyzetet bonyolította, hogy 2014-ben az EU eltiltotta a tagállamokat attól, hogy részt vegyenek orosz fegyverkereskedelmi ügyletekben. Erre hivatkozva a román kormány nem engedte át a Szerbiának szánt orosz fegyvereket, amelyeket a Dunán akartak felúsztatni.
Ivan Lavrov orosz külügyminiszter és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kézfogása, 2021 augusztus 24-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely/MTI/MTVA
Az oroszok ezután több alternatív útvonalat választottak az összesen 30 használt tankból és ugyanennyi páncélos járműből álló szállítmány célba juttatására. Az egyik megoldás az volt, hogy 10 páncélost repülőgépekre raktak, és a magyar légtéren keresztül vitték Szerbiába.
Gulyás Gergely akkoriban azt mondta, hogy az orosz szállítmány polgári teherszállítóval ment, nem katonai gépen, így a magyar kormánynak nem volt dolga az engedélyezéssel.
Hogy Ukrajnán keresztül, vagy hogyan jutott el az orosz hadi felszerelést szállító gép Magyarországig, az nem derült ki.
Forrás: 444.hu.