Szabad Európa, szabad ország? 27 év után úja Magyarországon a Szabad Európa Rádió

Huszonhét év után újra jelen van Magyarországon a Szabad Európa. Az amerikai kongresszus által finanszírozott médium 23 olyan országban működik, ahol a kormányzat akadályozza az információ szabad áramlását vagy nem elég fejlett a sajtószabadság. Nem rádióként, hanem multimédiás honlapként tért vissza Magyarországra.

Köszöntőjében Csák Gyula, a Szabad Európa igazgatója azzal magyarázta az újraindulást, hogy „noha létezik független média Magyarországon, rengeteg az el nem mesélt történet. Mi ezeket az (akár politikai elfogultságból; akár a szűkös anyagi források miatt; akár az esetleges következményektől tartva) el nem mondott történeteket is feltárjuk.”

Ígérete szerint a mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseket kiegyensúlyozott, független és szakmailag megalapozott módon, alaposan utánajárva, politikai ideológiáktól mentesen, a tényekre összpontosítva tárják a nyilvánosság elé.

A Media1 megtudta azt is, hogy a Szabad Európa kezdetben nagyjából 10 fős szerkesztői-újságírói törzsgárdával végez majd tartalomszolgáltatói tevékenységet Magyarországon, de e létszámon felül külsősöktől is vásárolnak majd tartalmakat. Ezt az információt Vovesz szintén megerősítette lapunk érdeklődésére. (Összehasonlításképp: az Indextől mintegy 90 fő mondott fel nemrégiben, és ez a teljes létszámot jelentette.)

Mint arról korábban Csák Gyula, a Szabad Európa Magyarország igazgatója a Media1 műsorának adott interjúban néhány napja már beszámolt, a Szabad Európa azért nem rádióként tér vissza Magyarországra, mint ahogyan az 1950-es évektől 1993-ig, hanem multimédiás oldalként, ahol egyaránt lesznek szöveges és videós tartalmak, infografikák és hangzó anyagok, podcastek, mivel a multimédia révén sokkal többet tudnak adni a látogatóknak, mintha csak egyszerűen rádióként működnének, és ez a forma a 21. századi követelményeknek jobban megfelel.

Csák Gyula beszámolt arról is, hogy a szabadeuropa.hu az amerikai adófizetők pénzéből működik, annak magyarországi elindulásáról az amerikai kongresszus döntött. Szigorú törvények és előírások vonatkoznak rájuk, és ezt Csák szavai szerint számon is kérik rajtuk. Mivel a Szabad Európa közszolgálati médiumnak minősül, ezért elvárás velük szemben az objektivitás, a pártatlanságra törekvés, a középen állás és a kiegyensúlyozott hírszolgáltatás.

A Szabad Európa Magyarország igazgatója hozzátette: nonprofit szervezetként hirdetések, reklámok egyáltalán nem lesznek az oldalon, illetve a podcastjaikban.

A honlap 9 fős stábbal indult – ebben benne van Csák Gyula is –, és Media1 korábbi cikke szerint a stáb nem is lesz sokkal nagyobb, de külsősöktől is vásárolnak majd tartalmakat. Kiderült, hogy ott folytatja a Pesti Hírlap korábbi főszerkesztője, Kerényi György, valamint az Indextől a főszerkesztő elbocsátása után az elsők között távozó Szalai Bálint is.

Forrás: hvg.hu, media1.hu.