Az erdélyi magyarok valószínűleg soha sem bocsájtják meg a kollektív magyarországi balnak az áldatlan emlékű december 5-ét, amikor is 2004-ben úgy alakult, hogy a határon túli magyarok nem kaptak kettős állampolgárságot.
EU-n kívüli országokban pedig jól jött volna, ám itt van folytatásnak a HA, ami jelzi, hogy valaki, valamit végletesen elrontott. Magyarországon ugyanis politikai kérdés lett a határon túli magyarság ügye. Mondhatjuk úgy is, hogy elpolitizálták azt, ami nemzeti minimum lett volna: a magát kultúrája okán együvé soroló nemzetnek volt egy esélye, hogy jelképesen egyesüljön. Hogy mit javított volna ez a kisebbségek lelkivilágán, vagy az összmagyar Trianon bántalmakon? Kérem, nem tudja ezt ma már senki megsaccolni.
Annak, hogy az anyaországi balosoktól ma Erdélyben tömör undora van az átlagos magyarnak, itt keresendő a gyökere. Ez a magyarázat az átlag erdélyi magyar Fidesz barátságára is: a Fidesz ugyanis az ügy mellé állt. Ez az a korszak, amelyben el lehet hinni, hogy az RMDSZ-szel akkoriban még rossz viszonyban lévő párt valóban nem csak politikai tőkét látott a dologban. Orbán Viktor ekkoriban talán kevésbé volt egyeduralkodó, Németh Zsolt, Deutsch Tamás és még sokan mások átlagosan határon túli magyar szimpatizánsok voltak. Az első Gyurcsány Ferenc által fémjelzett kormány és tagjai 800 000 állampolgárságkérővel riogattak – holott nyilván ők is tisztában voltak az állítás valótlanságával. Azt állítani, hogy csak a jobb, netalán csak a baloldal hibája lett volna belpolitikai kérdéssé degradálni a határontúliakat igazságtalan lenne, hiszen mindkét rész sáros az ügyben, ha eltérő mértékben is.
Nem lehet azt állítani, hogy a Fidesz csupán a saját igazáért küzdve döntött a külhoniak honosításáról: azonban ennek gyümölcsét az alakulat folyamatosan aratja. (Magyarország Csíkszeredai Nagykövetségén pl. név szerint elhangzik Orbán Viktor neve minden egyes honosítási ceremóniánál – furcsaság ez, hiszen mondjuk Svédországban nem létezik állampolgári eskütétel, Románia, Magyarország és általában a nemzetiségi kérdésekkel bajlódó balkáni államokban igen.)
Magyarországon a bal és jobboldal állóháborúja meggyőzte a közvéleményt arról, hogy Erdélyben minden magyar a Fideszre szavaz. A baloldal saját kudarcát is a határontúliakra kente, mai napig tartja magát a toposz, hogy a Fidesz kétharmados többségét így szerezte meg (gyakorlatban a legsötétebb becslések szerint is két képviselőt jelenthettek a határon túlról érkező szavazatok, de valósan inkább egyet).
Így jutunk el 2020-hoz, a Covid-19 által fémjelzett időszakhoz. Mint ismeretes, mi is beszámoltunk a Magyarország által Romániába küldött segélyszállítmányról, illetve az azt övező nyilatkozatháborúról. Ennek a politikai pufogtatásnak lett része Párbeszéd Magyarországért (korábban a Lehet Más a Politika – LMP) képviselője, Szabó Tímea, aki, ha nem is annyira élesen, mint az a Fideszközeli média tolmácsolásában elhangzott, de mégis szóvá tette a határon túlra nyújtott segélyt. Nézzük csak újra, valamelyest hidegebb fejjel:
A képviselő teljes gőzzel futott a falnak, hiszen kezdettől fogva nem fogalmaz tisztán: a Fidesz frakció rá is húzza a vizes lepedőt, később a terebélyes média apparátusát is bevetve. A képviselő utólag ezt írja a Facebook oldalán: „A mondatom másik fele eredetileg az volt: semmi baj nincs azzal, ha a kormány segít másokon, azzal viszont igen, hogy az állítólagos hazai 20 milliós maszkkészlet hetek óta raktárban áll, nem osztják szét, miközben a kórházak, háziorvosok és az emberek nem jutnak hozzá a megfelelő védőfelszereléshez.”
A helyzetet a korábban felvázolt szűrőn át elemezve elég egyértelmű: a képviselő úgy szólalt fel, hogy figyelmen kívül hagyta a határon túli magyarság kérdését, illetve nem mérte fel ennek a kijelentésnek a súlyát. Erdélyben a Fidesz közeli média azonnal ráállt a Szabó szapulására, illetve a leggátlástalanabb Fidesz szócső, a Pesti Srácok Bölöni László futballedző válaszát közli, amelyben terjedelmesen odamond a képviselőnek. (Talán azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy az adott írás mennyire lehet valóban Bölöni tollából, de ez olyan információ, amit nem áll módunkban megszerezni.)
Mi változott 2004-től? Lényegében annyi, hogy az RMDSZ kibékült a Fidesszel, így többé-kevésbé megfelelnek a Budapesten gyártott kommunikációs elveknek. (Tegyük hozzá, hogy a Fidesz támogatás jól jön az alakulatnak, hiszen elősorban a magyar érzelmekre ható retorikára fogékony, tömbmagyar vidéken jelentős választási mozgósítást hoz a Fidesz partnerség). Ami nem változott, hogy a határon túli magyarságot változatlanul politikai eszköznek használják fel, immár a tulajdon hozzájárulásával. A támogatásnak ugyanis van ára: a Fidesz előtti főhajtás, amelyet egyelőre önként és dalolva vállal az erdélyi magyarság. A hosszútávú következményeket nehéz felmérni, minden esetre egy erőforrása van Székelyföldnek, Kárpátaljának, Felvidéknek és a Vajdaságnak, ami az Orbán Viktor víziójában hiánycikk: a magyar ember. Nehéz megítélni most, hogy ezzel mit kíván kezdeni, de nehéz lenne elhinni, hogy hosszú távon a Fidesz nem kívánja nettósítani ezt az erőforrást. Ha a Fidesz egyszer mégis leesik a nyeregből az RMDSZ is megüti magát: ebben a felállásban ugyanis a bal oldal nem állhat mellé. Az állítás fordítva is igaz…
Nagy Kálmán