Kinek jó az, hogy Gálfi Árpád pártot jegyez be? A székelyudvarhelyi polgármester újabb erdélyi és egyben magyar párt bejegyeztetését indította be, mert… nos ez egymás tál tészta.
Kezdjük csak az elejétől, szépen. A konkurencia mindig az aktuális szereplőknek rossz. Kisebb a konc, kevesebb a hús a levesben, egye fene, kevesebb a gyakorlatozó, szendeszemű diáklány. Erdélyi magyar vonatkozásban ugyanvalóst kevés a fóka, de az eszkimók, pardon jupik és inuitok, attól még éhesek (ugyanis tudvalévő dolog, hogy az eszkimó gyűjtőnév a fehér ember kreálmánya, az ősszülöttek eleve több népcsoportot alkotnak).
Na de vissza a fókacombra. A fókacombot kezdetben délről szereztek be az inuitok, akik főként arrafelé politizáltak. Egy szép napon jött aztán egy okos jupi, aki az északi szomszédokkal haverkodott összes, mondván, hogy azok is jupik, dobjanak már fókacombot. Lőn. Cserébe lelkes inuit híveket ígért az anyaországiaknak, csak hát, hiba csúszott a számításba, nem jött össze. A jupik egy új potentátot támogattak, aki, csoda, nem csoda, szintúgy odakozmált mint az első. A jupiországi jupik erre mérgükben békét kötöttek az inuitokkal, akiknek a törzsfőnöke közben visszavonult és boldog nyugdíjasként hegyezgette a fókafogó szigonyát versírással.
Az alaszkai hasonlatot félretéve: az RMDSZ-el szemben egyértelműen alulmaradt mind a Magyar Polgári Párt, mind az Erdélyi Magyar Néppárt, részint mert káderhiányban szenvedtek, részint, mert a tömbagyar vidékeken nem tudtak szervezetet építeni.
Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester története nem sikertörténet. Jobban szerepel, mint az elődje, a korábbi tanácselnök, Bunta Levente, de a város Szász Jenő vezetése alatti, ugrásszerű fejlődése elmaradt (igaz, ami igaz, nem feltétlen a vezető közepes képességei következtében, hanem az ország gazdaságának átalakulása következtében: a 90’-2000 eleji évekkel ellentétben most nem kedvez a helyzet a székely kisvárosra jellemző kis- és középvállalkozóknak).
Gálfi mögül hiányzik az apparátus: az az apparátus, amit az RMDSZ minden vélt és valós hibája ellenére tud a saját polgármesterei számára biztosítani. Az udvarhelyi ellenzékiség épp annyira nem vált be, mint amikor RMDSZ-es vezetője volt a városnak (Bunta lényegében ellenzéki volt, hiszen a párton belül a megye két meghatározóbb embere, Borboly Csaba tanácselnök, illetve Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármesterével sem volt olyan viszonyban, hogy egy bödönből kenjék a fokazsíros kenyeret). Hogy a Székelyudvarhelyért Párt milyen politikai alku tárgya lehetett, milyen ígéreteket kapott, azt a szélesebb közönség, így mi sem tudjuk. Valószínűleg nem volt az valami nagy dolog, de ki tudja… egy próbát megér, gondolt a polgi, teljes székely furfanggal.
Itt jött be az igaz fincsiség: a pártbejegyzést a pozícióját igencsak jogosan féltő MPP egyik székelyudvarhelyi embere, Koszta Attila meg is támadta. A szándék érthető, az általa aláírt szöveg, viszont olyannyira szembement mindennel, amit az erdélyi magyarság gondol (indoklásában szeparatistának, autonómiakövetelőnek, illetve a nemzetállamiságot nem tisztelőnek nevezte a bejegyzendő alakulatot), hogy rövid úton ki kellett rúgni a pártból. Ismételten: kellett. Hogy mennyire akarták, arról több spekuláció is létezik, de hivatalosan senki nem mondta ki.
Az új párt bejegyzése tehát a korábban potyázó fókavadászoknak biza rossz. Legyen a nevük, Knaut, Tikkani vagy Uukkarnit (tudja mindenki, ezek ősi eszkimó nevek), vagy hívjuk őket, RMDSZ, MPP, vagy EMNP-nek. A fóka kevés, a vadászok ezért néha egymás popsiába bökik a szigonyt. Politikailag érthető, bár innen, az iglu árnyékából nézve kicsit kavarog az eszkimógyomor… Amúgy is értelmetlen: van az RMDSZ és vannak, mint minden versenyben azok, akikre a sportkommentátor úgy hivatkozik: futottak még.
Nagy Kálmán
Foto: Background photo created by Waewkidja – www.freepik.com