16 ország kormányfője írt levelet a magyarországi melegek megbélyegzése miatt. Politico.eu via Magyar Hang.

A Politico információi szerint az EU 27 tagállamából 16 ország vezetője közös levélben áll ki a melegek megkülönböztetése ellen, kiemelve a 18 év alattiak elfogadását is – számolt be a 444.hu. Mint írják, a szövegben ugyanis az is szerepel: „biztosítanunk kell, hogy az európaiak következő generációja az egyenlőség és a tisztelet légkörében nőjön fel”.

A levél nem említi sem Magyarországot, sem pedig konkrétan a magyar propaganda-törvényt, de a luxemburgi kormányfő egy interjújában egyértelművé tette, hogy a levél kifejezetten Magyarországnak szól.

Emlékeztettek arra is, hogy csütörtökön kezdődik a tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója Brüsszelben. A hivatalos napirenden ugyan nem szerepel a magyar törvény, de várhatóan téma lesz a levél is. A levél aláírói: Alexander De Croo (Belgium), Mette Frederiksen (Dánia), Angela Merkel (Németország), Kaja Kallas (Észtország), Micheál Martin (Írország), Kyriakos Micotakis (Görögország), Pedro Sánchez (Spanyolország), Emmanuel Macron (Franciaország), Mario Draghi (Olaszország), Nicos Anasztasziadesz (Ciprus), Krišjānis Kariņš (Lettország), Xavier Bettel (Luxemburg), Robert Abela (Málta), Mark Rutte (Hollandia), Sanna Marin (Finnország) és Stefan Löfven (Svédország).

Az ügy miatt már az Európai Bizottság elnöke is felszólalt elítélve a törvényt, erre Orbán Viktor is reagált: szerinte von der Leyen közleménye a szégyenletes.