népszámlálás Archives - Contact-Kontakt

Megszámláltattál és hijjával találtattál – Markó és a népszámlálás

Markó Béla volt RMDSZ elnök a magyarországi Klub Rádióban, a Bolgár György műsorában zajlott beszélgetés keretében arra utalt, hogy a kettős állampolgárság könnyű megszerzése is hozzájárult az erdélyi magyarság számának drasztikus csökkenéséhez. Mielőtt bárkin is pálcát törnénk, helyezzük csak kontextusba a dolgokat.

A 2022-es romániai népszámlálás eredményei, illetve részeredményei szépen kezdtek potyogni. Ha nincs épp Covid, orosz-ukrán háború, nyilvánvaló, hogy valamire való újságíró rákérdez egy-egy statisztikával kapcsolatban a politikusok véleményére. Ez alól az ex-politikusok sem kivételek, Markó Béla, bármennyire is eljátszotta hitelességét az átlag erdélyi magyar szavazó szemében, okos ember.

Markó elég okos ahhoz, hogy tudja: egy-egy komolyabb nyilatkozatát a sajtó átveszi, rágja, kiköpi, mindenképp viszonyul hozzá. Az RMDSZ aktuális vezetése egyébként diszkréten elengedte füle mellett a Markó féle állítást, lévén, hogy több szempontból is kényelmetlen számukra.

Kezdjük mindenképp azzal, hogy Markó Béla, Kelemen Hunor mestere. Politizálásában, startégiában, megnyilvánulásaiban gyakran Markóra emlékeztet, az egyetlen igazi különbség, hogy míg az aktuális RMDSZ vezérkar igencsak közeli viszonyt ápol a Fidesszel, a Markó Béla vonal kimondottan rossz viszonyban van Orbánékkal. Mondhatjuk, hogy Kelemen Hunornak nem illik belerúgni Markóba, és etikátlan is lenne.

Magyarországi médiaorgánumon elhangzó információkat (sajnos) nem lehet anélkül értelmezni, hogy megnéznénk, hova is húz az adott csatorna, szerkesztő: Bolgár György egyértelműen ellenzéki műsorvezető, aki mindig is a magyarországi bal oldal egyébként elég korrekt hangja volt. A Kossuth Rádión zajló Beszéljük meg, illetve a Klub Rádió Megbeszéljük műsora sokszor bal és jobb vélemények ütközésének színtere: a Markó Bélás beszélgetésnél azonban inkább egy közös elmélkedés zajlott, kis Putyinozással, Orbánozással, Kárpátalja visszacsatolásával kapcsolatban (az utóbbi témát egyébként reálisan körül járva).

Mit mondott Markó? Bolgár kérdésére, hogy hova tűntek a magyarok Erdélyből, Markó azt válaszolja, hogy ezt 30 év távlatából kell szemlélni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke hangsúlyozza, hogy 1990-től minden népszámláláson csökkent a magyarság száma. Egy kérdést is feltesz ezzel kapcsolatban: miért csökkent most jobban a szám, mint korábban? A választ is megadja, ami teljesen racionális: a kisebbség létszámának a csökkenésével gyorsabb a lemorzsolódás, ami szalonképes megfogalmazása annak, hogy ha kevesebb a magyar, nagyobb a beolvadás aránya – szociológusok erre az azonos etnikai csoportból történő párválasztás matematikai esélyének csökkenését, vagy valami hasonlóan hangzatos kifejezést használnának, ám a jelenség attól még ugyanaz. Markó azt is mondja, amit eddig is sejtettünk: a magyar lakosság öregebb.

A külföldi irányba zajló migráció jelenségét is érinti Markó, aki egyébként teljesen normálisan hozzáteszi, hogy az erdélyi magyaroknak Magyarország is célpont, hiszen a kultúra azonos, ráadásul az állampolgárság megszerzése sem nehéz. Markó hangsúlyozza, hogy tömeges kivándorlásról a magyarok körében nem tud és ezt követi majd az inkriminált mondat, mely szerint is úgy véli, hogy „hozzájárult a kettős állampolgárság fölvétele is, (…) amellyel számolni kell”. Ezt a mondatot azonban Markó nem támasztja alá tényekkel, csak vélekedésről van szó. A kettős állampolgárság intézményét egyébként árnyalja is, különösen egy Romániát is a schengeni térségbe integráló szerkezet formájában, ahol az állampolgárság szimbolikus. A gondolatot tovább is fűzi: mivel Romániában erősödött a magyarellenesség, a kisebbségben inkább dolgozik a szándék, hogy olyan országba menjen, ahol nem gond a magyarsága – Magyarországra. „Persze én most csak találgatok, amikor erről beszélek” – zárja a gondolatot Markó.

A kérdéses beszélgetés egyébként ITT hallgatható vissza:

https://www.klubradio.hu/adasok/de-hova-lettek-a-magyarok-erdelybol-131821

A Markó nyilatkozata körüli cirkusz egy kicsit sajtógenerált, mintsem reális: a legtöbb sajtóorgánum szenzációként reagált arra, hogy Markó a kettős állampolgárságot okolja. A magyarság számának csökkenése miatt – ami így nem jelenthető ki. A Transtelex (link), a Mandiner (link), meg a Krónika (link) cikkei is hangsúlyozzák azt, hogy Markó szerint ez csak egy kis része az oknak, azonban ez a kis részlet elveszik…

Amiről a Markó Bélás beszélgetés még szól, de kevesen lovagolnak rajta, az iskolázottságra vonatkozó gondolat: a román ajkúak esetében kb. 16% végez egyetemet, a magyarok esetében 12,5%. Markó szerint ez jó eséllyel nem azt jelenti, hogy a magyarok közt alacsonyabb lenne az egyetemet végzők száma, hanem sokkal inkább azt, hogy a hiányzó 3,5% Magyarországon végzi felsőoktatási tanulmányait, vagy az egyetem utáni továbbképzést.

Markó helyesen látja azt is, hogy az igazi probléma, hogy a magyarság aránya csökkent – bár ez sem ennyire egyértelmű, hiszen az előző népszámláláson 20 millió körüli lakója volt az országnak, ebből pedig 18 millió körüli volt a választói névjegyzékben szereplők száma. Egy elöregedő társadalom, amelyben csak 2 millió gyerek van… nos teljességgel elképzelhetetlen. Maradjunk az örök churchilli mondatnál: „csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”. Aki pedig Markó Bélán akar háborogni, hallgassa előbb végig a beszélgetést, mert máshova esik hangsúly, mint egy-egy clickbaitre írt címben.

Nagy Kálmán

Magyar-e a székely

Székely szarta a magyart – tartja a szólás, érthető módon sehol máshol, hanem éppen Székelyföldön. A szólás eredete nem ismert, nem is lehet – azonban az 1990-et követő periódusnak a hangulatát jelzi.

A magyar-magyar acsarkodásnak sok színe van: a csíkiak nagyjából minden egyéb székelyföldi zónával, az alszeg a felszeggel, stb. Ezek leginkább verbális csörték, nincs igazi utálat székely és székely közt.

Székelyföldön sok házon lobog a székely zászló, kevesebben a magyar is. A dolog nem feltétlenül a regionális identitáson múlik: volt időszak, amikor egyszerűen nem volt tanácsos más ország zászlaját (de leginkább Magyarországét) kitűzni a házra. Képzeljük csak el ezt a helyzetet Kolozsváron, Marosvásárhelyen és miért ne, Bukarestben. Nem vallja be szívesen senki, de a székely zászlós házak a nemzeti hovatartozás felvállalásának a rizikómentesebb változata volt és az ma is – ha ez a kijelentés teljességében nem is igaz, de az eseteknek egy nem elhanyagolható számában mindenképp megállja a helyét. Túlzás lenne ezt gyávaságnak hívni és nem is szabad: de sokak számára ez az óvatossági forma, hiszen az erdélyi magyarok jó részének volt már olyan tapasztalata, hogy magyarságának felvállalásáért hátrányos megkülönböztetés érte, akár a tulajdon lakhelyén is. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az állítás nem igaz mindenkire.

A székelyföli identitásnak sok rétege van: valóban létezik székelyes nyelvjárás, egy földrajzilag jól körülhatárolható terület, illetve a rajta élő tömbmagyarság, amely történelmileg is differenciálható nem a magyarságtól, csupán annak alegységére. A székelyek eredete jobbára tisztázatlan, bár több elképzelés is létezik, a török törzstől a teljesen különálló népcsoportig, lényegében egyik sem bizonyítható 100%-osan. A székelyek eredetére vonatkozó elméletek innen kezdve érzelmi töltetűvé válnak, inkább regénybe illők, mintsem tényekre alapozhatók – nyilván minden elmélet hívőinek vannak érvei, részleges bizonyítékai, de jelen pillanatban a magyar történészek közt inkább a kérdőjelek sokasága a közös nézet.

A nemzeti identitás, különösen ennek a regionális identitásai egyértelműen szenvedtek a szocialista államberendezkedés alatt, úgy Magyarországon, mint Romániában. Ezzel az erdélyi kisebbség 1990 után szembesült, hiszen a magyarországi tanrendszer nem részletezte a határon túli magyarok helyzetét, létét. Az értelmiség nyilván mindkét oldalon tisztában volt a helyzettel, a Magyarországra nagy számban érkező erdélyi magyar munkavállalókat azonban sokként érte, hogy a lehetséges munkáltatóik nem tudtak, vagy kevesebbet tudtak az erdélyi magyarokról. A dolog egyszerű: a romániai magyarok számára egyfajta paradicsomi száműzetés volt az otthoni valóság, Magyarország pedig pont az ígéret földje, ahol egyrészt jobb gazdaság, másrészt végre a nem tiltott magyarság várta őket. Ehhez képest sokan szembesültek azzal, hogy egyszerűen románként hivatkoztak rájuk. Ha erre rátesszük azt is, hogy Magyarországon gyakran a külföldi munkavállalók iránti ellenszenvet is kimutatták irántuk, akkor érthető, hogy sokan rossz szájízzel tértek haza. Ez a két gyökeresen eltérő magyarságtudat törvényszerűen szakadást is eredményezett a székelység magyarságtudatában, innen eredeztethető a „Székely szarta a magyart” viszonyulás.

A magyar-székely konfliktusra – bár ez a jelenség lényegében többnyire füst és nem láng – a modernkori Magyarország belpolitikája öntött olajat, leginkább a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazással. Ami elképzelhetetlen lett volna a rendszerváltáskor, az puszta számításból lett belpolitikai csata áldozata. A nemzeti oldal, amelyet a Fidesz képviselt, a Nagy-Magyarország paradigmára építve kampányolt, a baloldal, leginkább az MSZP pedig az idegengyűlöletre és az erősen létező, Kádár korszaki megközelítésű magyarságtudatra épített – ez utóbbiban erősen nemzetállami megközelítésű volt a kérdés, magyarán, aki nem magyarországi állampolgárságú, az nem magyar.

Ez volt a második, és sokkal jelentősebb törés a székelyföldi tömbmagyarok szemében: a magyarországi népszavazásban ugyanis nem azt látták, hogy mindkét oldalt egyaránt terheli a felelősség azért, mert politikai kérdéssé degradálták a nemzet kérdését, hanem úgy értelmezték, hogy Magyarország lakói, egy homogén masszaként, nem kívánnak közösséget vállalni a határon túli magyarokkal.

Igaz az is, hogy mindezek közben a helyi identitás Székelyföldön, a magyarságot parlamentben is képviselő RMDSZ de az MPP, később az EMNP politikai kommunikációjában hangsúlyt kapott. A székelykedés könnyedén nettósítható voksokra, a Hargita és Kovászna megyei politikusok pedig 2008-tól előszeretettel éltek is ezzel a retorikával. Az elmúlt kb. 15 év alatt további tartalmat is kapott a székely nemzettudat, amelyhez termékek, szolgáltatások, sportcsapatok is kerültek. Nem üres zacskó a székelység, de egyértelműen a régió politikusainak kezében jól forgó eszköz a szavazók motiválására.

2022-ben a népszámlálás kérdése a fentiekben említett okok miatt az RMDSZ olyan pofont kapott, amire nem számítottak. Teljesen racionális, hogy a- székelyföldi magyarokat is magyarnak vegyék számba. Fontos, mert ezen múlik a magyarságnak kialkudható, illetve a számaránya szerint alanyi jogon járó támogatás. Racionális azért is, mert a székelység is, akár a kalotaszegi, akár a csángó, akár a partiumi identitás egy régió jól meghatározható al-identitása. Kivételesen a retorzió teljes hiánya mellett vállalható a magyar identitás azonban ez elsősorban a Facebookon eredményezett kommentháborút. Az RMDSZ-t papírforma szerint támogató, azonban mégis ellenzéki magyar politikusok lovagolták meg a problémát, mégpedig úgy, hogy a szövetséget zsákutcába terelték, nem volt hát más hátra, Kelemen Hunor elnök is kellett visszakozzon, elővegye a személyes retorikájából amúgy hiányzó székely kártyát. Az RMDSZ tehát a nemzeti alegységekért lobbizik – hogy sikerrel vagy sem, az nemsokára kiderül.

Magyar-e a székely? Természetesen igen, hisz mindig is az volt. Ebben minden érdembeli történelemtudós egyetért. Eljutottunk azonban abba az állapotba, hogy ebből a kérdésből teljesen értelmetlen politikai meccs lett – az RMDSZ és leginkább az MPP és az EMNP sikeresen bokszolja egymást egy olyan meccsen, amelynek a végeredményében nem oszt és nem is szoroz az eredmény. Itt a reális gond a népesség csökkenése, magyarok és székelyek számának zsugorodása – milyen kár, hogy pont a lényegről nem beszél senki, hisz a kisebbség megmaradásához elengedhetetlen lenne az adatok javítása.

Nagy Kálmán